+Hát mi a terved mára? -nem tudom, azért írtam, hogy döntsd el. (mégiscsak a te lakásod..) +Ééértem.. Hát nem tudom, amit szeretnél, de akkor ma lehet kipihenném magam. Persze azt végülis veled is lehet.. Hát ahogy gondolod. -Jó, ezt már megbeszéltük, ha mindegy akkor az nálam egyenlő a nemmel. +Jó, akkor nem jössz? -Nem. +De ugye most nem sértődtél meg? -Mmmm. +Jólvan, akkor puszi!

Ő:

-Szerintem mindegyik barátod ronda volt eddig. Nem bírtam őket.

-Jó lenne, ha a földön maradnál. Egy ftod sincs, úgyhogy hagyd abba a tervezgetést, még jó ideig nem is lesz.

- Minek állsz ki mellette? Leszarja a fejed, fordított helyzetben nem védene meg.

Én: ezt nem mondod komolyan. Ő: De. Én, másik barátnőhöz fordulva: Te erről tudtál? Ő: (vigyor, csönd, bólogatás)

Ekkor szedtem a kabátomat, és írtam meg az én drága Macimnak, hogy azt hiszem túldimenzionálom a körülöttem lévő embereket, bele értve őt is.

Szép este volt.

Hát én pokolian naiv vagyok. Mikor szokom meg, hogy az emberek hazudnak?

Most már csak az aggaszt, hogy legutóbb amikor ilyen gyanakodva kaptam fel a fejem a perifériámban lévő mintha-mozogna-valami miatt, akkor egy kétujjnyi húsos pók poroszkált elő ráérősen a szekrény mögül.

EL is felejtettem megemlíteni, egy jó ideje az a pokolian esztétikus lábakat eredményező szokásom van, hogy nem elég hogy a szőröcskék benőnek, akár gyanta, akár borotva, akár epilátor, de utána még fogom és egy-egy idegbetegebb időszakomban (ergó mindig) véresre nyomkodom/kaparom.

Kipróbáltam, hogy milyen az, ha ezt nem csinálom. Ugyanilyen, csak még ráadásul rossz nézni a bőr alatt ragadt szegény szőröcskéket, hogy nem tudnak kiszabadulni. De a hegek maradnak, sőt újak keletkeznek, gondolom éjszakai öntudatlan tevékenykedésemnek köszönhetően.

Holnap meg fognak húzni a fontos vizsgámon és a zhmon is, én pedig sírni fogok.

Na mondjuk ennyit arról, meg hogy mennyi okom van panaszra, hogy itt ülök mamuszban-pöttyös bögrével és tanulok, várva, hogy majd ő megérkezzen munkából 2kor, és kiengedjen a 14:40kor kezdődő zhmra, ahova 5 kerek perc alatt sétálok oda.

Mindezt azután, hogy hősiesen jól tűrte a családi ebédet, fittyet hányva rá hogy az anyámnak hozott virágról egy másodperc alatt a kukában landolt a díszcsomagolás, és a bort sem sűrűn, mondhatni semennyire se, kínálgatták vagy nyitották ki ebédnél (valószínűleg ezeket észre sem vette, csak én vagyok ilyen fenemód éles szemű), aztán úgy mentünk kutyát sétáltatni, mintha ez lenne a legtermészetesebb. Mindenesetre édesanyámék nyitottsága is több volt, mint fura. Mondhatni szokatlan.

Ő: ...És amikor gonosz vagy, akkor még direkt ilyen rusnya fejet is vágsz.

Én: Ne mondj már ilyeneket, nem is vagyok ronda.

Ő: Nem mondtam, hogy ronda vagy. Csak a fejed az.

...

Ő: Álmosan mindig aranyos vagy. Csöndes, bújós, kezelhető. Nem lehetnél mindig álmos?

...

Ő: Na jó, most már túl cukik vagyunk. Voltunk strandon, egész nap szeretgettelek, együtt főzőcskéztünk, most meg itt fekszel és ilyen kedvesen nézel. Ideje bunkónak lennem.

Életem első pezsgő-eper kombója meglepiből az emlékezetes strand után, aztán másnap Visegrádra motorozgatás.

Veszélyes ez, olyan súlyokat akarok, mint a búvároknak, hogy itt tartsanak meg hogy ne tervezzek, mert a végén csak nekem rossz, hogy már felfigyelek az olyanokra hogy lakótárs barátnője kulcsbirtokosként bármeddig aludhat, én meg minden hétköznap fél8kor indulok, pedig hát ez nem egy olyan alap elvárás, de valahol mégis, nézőpont kérdése, én meg le akarok szokni a nézegetésről. Abból eddig sok jó sose sült ki.

Szerintem nálam vágyakozóbban senki nem nézi a motorosokat buszra várás közben.

Még szerencse, hogy a napszemcsim ilyenkor is tart.

Hát nem tesz jót a szépségemnek a 3 zh és egy uv kombó utáni 2 meglepi zh, egy előadás és pár nap múlva újabb beadandó és újabb uv. Ez a sok tükör meg a lelkemnek nem.

Egyébként csak nyáladzani tudok, tegnap miközben a Normafáról jöttünk le motorral, szokásos lábszársimi-odasimulok, és a Citadella felé kacskaringóztunk az irreálisan nagy hold alatt, az jutott eszembe, hogy állítólag csak utólag jövünk rá, hogy mikor voltunk boldogok, és hogy ez színtiszta, tömény faszság.

Imádtam, amikor mások szülei is küzdöttek a kapcsolati dolgokkal. Ez, és a Watchmen-es kék fasz két eléggé meghatározó élmény volt. Valszeg, mert apámmal láttam moziban. És a film  -és a mozivászon felét kitöltötte. És 3 órás volt a film.

Szóval a szex, mint olyan, tabutéma lehet pl anyámmal szemben (bár ne emlékeznék a próbálkozásokra amikor ezen változtatni akart), de a barátnőimmel sosem volt az, és nem tetszik az irány kedves hölgyeim, ne is legyen.

Ő: - Odafeküdtem a térfeledre, de így sem az igazi. Hiányzol.

Én: - Kicsit nehéz eldönteni, hogy mikor melyik éned beszél, de ok.

Ő: - Na most akkor kicsit vontatlak a vízben, mert azt szereted. Én meg téged szeretlek.

Én: - ...

Ő: - Baba, hallottad mit mondtam? Szeretlek.

Én: - Hallottam. És most el is kéne hinnem?

Hát ennyi a minimum. Persze nem csak ennyi volt, de a szija én pici pónim-ra, meg az elköszönés-után-2-perc-alatt-beérlek-motorral-dolgokra már nem tudtam tüskésedni. A palatinus meg kurvajó volt, hát ilyen ügyesen lehet napokat együtt tölteni toroknakugrás nélkül. Napocska, vizecske, mosoly- és puszihegyek, pontosan ez hiányzott. Gondolom neki is.